Újévi fogadalmak helyett…

Szoktál újévi fogadalmakat tenni? 

És sikerül is betartanod őket? 

Előfordult már veled, hogy megfogadtad, ez az év más lesz? 

Hogy sokkal kevesebbet dolgozol a cégedben mások helyett, és az örökös adminisztráció és tűzoltás helyett azzal foglalkozol, amit valójában szeretsz?

Mielőtt idén is elhamarkodnád a fogadalomtételt, olvasd el a gondolatainkat a témáról!

Csak 19%-unk tartja meg ígéreteit

Egy tanulmány bebizonyította, hogy mindazoknak, akik újévi ígéreteket tettek, csupán 19%-uk volt képes meg is tartani azt, miközben a legtöbb ember már január közepére el is felejtette, amitaz év vége felé megígért önmagának.

Vállalkozóként is teszünk ígéreteket, sőt, ilyenkor nagyobb és merészebb álmokat is megfogalmazhatunk magunknak, azt remélve, hogy valamilyen módon azok be is lesznek tartva az új évben. Ha például 2023-ban még hétvégente is a céged ügyes-bajos dolgait intézted, nagy valósíznűséggel megígéred magadnak, hogy 2024-ben nem így fog történni.

Érdemes magunknak feltenni a kérdést: mióta vállalkozunk, vajon hány új év indult el úgy, hogy megígérük magunknak, a következő időszakban kevesebbet mókuskerekezünk a cégünkben és nem mások helyett oldunk meg mindent?

Személetváltó Mentorprogram Biros Levente újévi ígéretek

Vállalkozóként sajnos könnyen beleragadunk a mindennapi hajtásba és tűzoltásba, mások helyett is mindent mi oldunk meg a cégünkben, és csak azt vesszük észre, hogy egy újabb év telt el úgy, hogy nem változott meg semmi.

Saját kutatásunk azt mutatta, hogy a hazai vállalkozók 81%-a mindenesként dolgozik a cégében, egyszerre foglalkozva a pénzüggyel, a marketinggel, a stratégiával, a HR-rel és a szakmai kérdésekkel. Ami azt is jelenti, hogy mindent is ő maga csinál hiába van akár egy-két kollégája.

 

Kik is valójában a Mindenes vállalkozók?

 

A Mindenes vállalkozók vagy önállóan dolgoznak vagy már van pár munkatársuk (alkalmazottjuk), azonban minden irányítás és felelősség az ő kezükben összpontosul, és aktívan részt vesznek a mindennapi munkafolyamatokban. Mi a Szemléletváltóban úgy látjuk, hogy a legtöbb cégnek nehézséget okoz ezen a szinten túllépni. Az ilyen vállalkozások lehetőségei korlátozottak, és a vállalkozó a cégétől való teljes függésben él: nem tud zökkenőmentesen szabadságra menni, vagy betegszabadságot kivenni, mert a vállalkozás ekkor leállna.  

Gyakorlatilag minden vállalkozás találkozik ezzel a helyzettel, azonban sajnos a többség ezen a ponton el is akad. Változás pedig nem történik, ha ezt vállalkozóként nem ismerjük fel, és nem nézünk szembe a kellemetlen ténnyel: nem azt a szabad életet éljük, amiért anno vállalkozásunkat elindítottuk. 

Miért vesszük semmibe az önmagunknak tett ígéreteket?

“Biztosan neked is ismerős a mondás: „Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó”.” Vállalkozóként mindenki hiteles és megbízható szakembernek akarja mutatni magát. De vajon miért nehezebb betartani a saját fogadalmainkat, mint az ügyfeleinknek tett ígéreteket?

Az egyik magyarázat lehet, hogy gyakran túlzottan ambiciózus célokat tűznünk ki maguk elé, és ezeket nehéz hosszú távon meg- és betartani. Azért is, mert a csendes évvége után azonnal a lovak közé csapva folytatódik a mókuskerekezés ahelyett, hogy időt szabnánk magunknak a tervezésre, szervezésre. Azonnal problémákat oldunk meg vagy éppen keresünk magunknak, hogy ne kelljen szembenézni azzal, hogy ez a helyzet így már nem tartható.

Emellett az is előfordulhat, hogy az újévi fogadalmakat hirtelen döntések alapján hozzuk meg, anélkül, hogy alaposan átgondolnánk, hogyan fogjuk teljesíteni őket.

 

Az újévi fogadalmak tehát gyakran csak üres ígéretek maradnak? Mi lehet a megoldás, hogy ez ne így történjen?

 

Az év vége jó tökéletes időpont arra, hogy olyan ígéretet tegyünk magunknak, melyet valóban betartunk vagy találunk egy olyan hiteles támogató közösséget, akik segítenek, hogy megvalósítsuk a jól megfogalmazott terveket. A hangsúly a jól megfogalmazott terveken, célokon van, ugyanis egy másik kutatás azt találta, hogy 

a megközelítés-orientált célok sikeresebbek, mint az elkerülő célok.”

Azaz az ígéretek betartása nagyban függ attól, hogy milyen keretbe helyezzük azokat. Sokkal célravezetőbb vállalkozóként is olyan ígéreteket, célokat megfogalmazni, amiket szokásként tudunk beépíteni a mindennapjainkba. Tehát ahelyett, hogy azt mondanád: „januártól nem dohányzom” sokkal jobb, ha úgy fogalmazod meg a célodat, hogy „napi 20 percet foglalkozok az egészségemmel” vagy „kevesebbet Facebook-ozok” helyett „keresek egy segítséget, aki ellátja a közösségi média feladataimat”.

A fent említett kutatás is azt igazolta, hogy a pozitív, szokásként beépített ígéretek vezetnek célra, és azok, akik ilyen célokat fogalmaztak meg, 25%-kal nagyobb valószínűséggel értek el sikert.

 

Tegyél magadnak vállalkozóként az új év elején pozitív ígéreteket, melyeket szokásként építhetsz be a mindennapjaidba, támogatva azt a célt, hogy ne kelljen a napi tűzoltás miatt lemondanod a hőn áhitott szabad vállalkozói életről!

Ha eddig nem próbáltál így ígéreteket tenni és célokat kitűzni, akkor érdemes úgy kezdeni, hogy végiggondolod  az alábbiakat:

  • mi működött jól, és mi nem az adott évben, 
  • mely területeken kell fejlődni, és 
  • mely területeket érdemes átszervezést eszközölni.

Ha már most tudod, hogy idén ígéretek helyett a megoldásokra összpontosítasz, és nem akarsz tovább hajtani és tüzet oltani, akkor számodra is segítség lehet Korszakváltó Mentorprogramunk, ahol több mint 160 fejlődni vágyó vállalkozó tanul hónapról hónapra. 

Ebben a havi előfizetéses programban lépésről lépésre vezetünk végig azon az úton, amelyen minden egyes vállalkozónak meg kell haladnia, hogy a cége a személyes jelenléte nélkül is szárnyaljon.

ÖSSZEFOGLALÓKÉNT:

 

Az új év közeledtével ne ígéreteket tegyél magadnak, hanem olyan reális célokat tűzz ki, melyek megvalósítására a lehetőségeink adottak. Az újévi fogadalmaknak nemcsak arról kell szólniuk, hogy mit akarsz elérni, hanem arról is, hogy hogyan fogod azokat megvalósítani. Egy jó terv kidolgozása és az ehhez kapcsolt cselekvési ütemezés meghatározása is fontos része a sikerünknek.

Az új év mindig új lehetőségeket hoz magával, és az újévi fogadalmak lehetnek az első lépések a magunk elé kitűzött célok felé. Azonban az igazi sikerhez elengedhetetlen a folyamatos fejlődés és a tervezés. Ne csak ígérgetés legyen az újévi fogadalmak mögött, hanem valós terv és cselekvés, hogy valóra válhassanak az álmaink és céljaink az új évben!

Itt az idő, hogy megtudd, hol tartasz a Vállalkozói Evolúcióban és mire kell figyelned, hogy újévi fogadalmad valóban meg tudd tartani! Töltsd ki néhány perces tesztünket DÍJMENTESEN, és kapj célzott útmutatást a vállalkozói elakadásaiddal, fejlődéseddel kapcsolatban!

Szemléletváltó vállalkozói evolúció

Kérdésed van? Írd meg nekünk! 

Töltsd ki az alábbi űrlapot, vagy írj emailt a hello [kukac] szemleletvalto.hu címre!