Így változott a Szemléletváltó hétvége az évek során III. – A rendezvény jelene és jövője
A Szemléletváltó Hétvégék történetét bemutató sorozat előző részéből kiderült, hogyan fejlődött látványosan alkalomról alkalomra a rendezvény. A cikksorozat záró részéből megtudhatjátok, hogyan érte el a profi szintet a Szemléletváltó Hétvége, miért változik meg ismét a rendezvény helyszíne, mi várható a tizedik, jubileumi alkalmon, és mit hozhat a jövő a Szemléletváltó Hétvégék számára.
Amatőrből szinte profi színvonal
2021 tavaszán a járványügyi helyzet miatt sajnos nem tudtuk megtartani a Szemléletváltó Hétvégét, így közel egy éves felkészülési időnk jutott a IX. Szemléletváltó Hétvége megszervezésére. Ez meg is látszott a rendezvény színvonalán: minden eddiginél több résztvevővel került megrendezésre 2021. szeptember 17. és 19. között.
Ezen az alkalom már egy nagyobb stábbal működtünk együtt: saját hang- és fénytechnikussal, videós csapattal, profi külsős segítséggel érkeztünk a helyszínre. A folyamatos visszajelzések és a saját fejlődni vágyásunk miatt úgy éreztünk, ez a szükséges következő lépés.
Szeretnénk, ha a visszajáró résztvevők számára szemmel látható lenne minden alkalommal, hogy fejlődött, még jobb, még színvonalasabb lett a rendezvény.
Eleinte számos háttértevékenységről úgy gondoltuk, hogy mi magunk is meg tudjuk oldani, de a folyamatos rohanás, készenlét miatt nem tudtuk minden poszton a magunktól elvárt maximumot nyújtani, és minden elvárásnak megfelelni.
Rendhagyó esemény a Szemléletváltó Hétvégén
A IX. Szemléletváltó Hétvége nem csupán a fantasztikus előadók miatt maradt emlékezetes. Tavaly augusztusban jelent meg Mindig Többet ADNI című könyvem, melyet az akkori járványügyi körülmények miatt csak online tudtunk bemutatni. A Szemléletváltó Hétvége résztvevői viszont egy dedikálással egybekötött élő premieren is részt vehettek, ahol Molnár Katával beszélgettünk a könyvről.
![TDX02272](https://szemleletvalto.hu/wp-content/uploads/2022/03/TDX02272.jpg)
Természetesen nagyszerű és tanulságos előadásokból sem volt hiány. A IX. Szemléletváltó hétvége előadói Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője, Zajdó Csaba, A WebShop Experts, a ShopRenter, az OptiMonk, és a Conversific alapítója, az Innonic Startup Studio vezetője, Gyenis András, dōTERRA Presidental Diamond wellness tanácsadó és Moldován András, Mangal Ilona Sertéshízlalda Kft. ügyvezető, a Jack’s Burger étteremlánc tulajdonosa, Animalsoft Kft. tulajdonosa, a Cápák között című műsor egyik cápája voltak.
Ismerd meg a munkatársak kiválasztásának folyamatát AZ ÁLLÁSHIRDETÉSTŐL A FELELŐSSÉG ÁTADÁSÁIG!
Kérd MOST a részletes tudásanyagot DÍJMENTESEN!
![06-brochure-a4-vert (1)](https://szemleletvalto.hu/wp-content/uploads/2021/12/06-brochure-a4-vert-1-2.png)
KÉREM AZ EBOOKOT >
Milyen témákat érint az ebook?
Milyen témákat érint az ebook?
- Mi kell ahhoz, hogy igazán jó munkatársak akarjanak Veled dolgozni?
- Hogyan tedd vonzó munkahellyé a cégedet?
- Hogy néz ki egy hatékony álláshirdetés?
- Milyen egy gyümölcsöző állásinterjú?
- Hogyan éreztesd a munkatársaiddal, hogy megbecsülöd őket?
- Miként add át a felelősséget a kulcskollégáidnak?
KÉREM AZ EBOOKOT >
Ismerd meg a munkatársak kiválasztásának folyamatát AZ ÁLLÁSHIRDETÉSTŐL A FELELŐSSÉG ÁTADÁSÁIG!
Kérd MOST a részletes tudásanyagot DÍJMENTESEN!
Milyen témákat érint az ebook?
- Mi kell ahhoz, hogy igazán jó munkatársak akarjanak Veled dolgozni?
- Hogyan tedd vonzó munkahellyé a cégedet?
- Hogy néz ki egy hatékony álláshirdetés?
- Milyen egy gyümölcsöző állásinterjú?
- Hogyan éreztesd a munkatársaiddal, hogy megbecsülöd őket?
- Miként add át a felelősséget a kulcskollégáidnak?
![06-brochure-a4-vert (1)](https://szemleletvalto.hu/wp-content/uploads/2021/12/06-brochure-a4-vert-1-2.png)
KÉREM AZ EBOOKOT >
![jobbra nyilak](https://szemleletvalto.hu/wp-content/uploads/2020/11/jobbra-nyilak.png)
Ezek mellett természetesen nem maradhatott el az Onlinemárkabolt Magyarország Kft. igazgatójának, Balla-Wohlfarth Csillának az előadása sem, én pedig a saját előadásomon túl Perlaki Fannival, Barfshop Kft. tulajdonosával beszélgettem, illetve Moldován Andrással készültünk egy közös business stand up előadással.
Családtagok, kulcskollégák bevonása a szemléletváltásba
A Szemléletváltó Hétvégére mindig is családi rendezvényként gondoltunk. Ezzel együtt azonban az utóbbi időszakban igyekeztünk felhívni a résztvevőink figyelmét arra, hogy a részvételi díj négy főre szól, így a család mellett a kulcskollégáikat ismagukkal hozhatják a cégvezetők. A IX. Szemléletváltó Hétvégén már többen éltek ezzel a lehetőséggel, de a vállalkozók nagyjából egyharmada így is gyerekkel érkezik.
![TDX02272](https://szemleletvalto.hu/wp-content/uploads/2022/03/TDX02272-1.jpg)
Olyan résztvevők is akadtak már, aki azért érkeztek az idősebb gyerekeikkel együtt, mert generációváltásban gondolkodnak, és egy ilyen családias, motiváló rendezvény lehetőséget biztosít arra, hogy ne csak a szülői generációtól tanulhassanak, hanem más tapasztalatok, más nézőpontok is elmélyítsék a tudásukat és az érdeklődésüket a cégvezetéssel kapcsolatban.
A IX. Szemléletváltó hétvégének a szervezésekor már nyilvánvalóvá vált, hogy a noszvaji Oxigén Hotel nem fog tudni otthont adni a jubileumi alkalomnak, mivel 2021 őszén az egész hotelt megtöltötték a szemléletváltósok, szinte alig fértünk el.
A jubileumi Szemléletváltó Hétvége régi-új helyszíne
Az első számú szempontunk az új helyszín keresésekor – akárcsak annak idején az Oxigén Hotel kiválasztásakor – az volt, hogy családi hotelt találjunk. Emellett egy sor egyéb feltételt is figyelembe kellett vennünk: családias jelleg, legalább 130 főt befogadó konferenciaterem, szabadidős és családi programok megrendezése, illetve anyagilag ne legyen megterhelő a kisebb vállalkozásoknak sem.
Sok szálláshely a járvány ideje alatt döntött úgy, hogy felújításokba kezd, így tovább szűkültek a lehetőségeink. Végül az első Szemléletváltó Hétvégének is otthont adó, az utolsó ott tartózkodásunk óta részben átalakított Puchner Kastélyszállót választottuk, ezzel egyfajta nosztalgikus felhangot is adva a jubileumi alkalomnak.
Fókuszban a változás
Az elmúlt években nemcsak a Szemléletváltó Hétvége ment át komoly változásokon, hanem a járványügyi helyzet a cégektől is megkövetelte a folyamatos alkalmazkodást.
Nem véletlenül választottuk a VÁLTOZÁSt a X. Jubileumi Szemléletváltó Hétvége témájául.
Ezzel a fontos kérdéskörrel kapcsolatban Belák Gábor (NV Solar), Méhész Mónika (CleanUp Grand Service), Balla-Wohlfarth Csilla (onlineMárkabolt), Varga Sándor (Livita Group), Perényi András (Webshippy), Balogh Petya (Startupper, befektető, mentor) olyan előadásait hallgathatják meg a résztvevők, amelyek sehol máshol nem hangzanak el. Emellett természetesen idén sem maradnak el a csapatépítések, a közös sport és a családi programok, melyek mellett meglepetéssel is készülünk a résztvevőknek.
![276161904_1001010787506169_8848478506000011014_n](https://szemleletvalto.hu/wp-content/uploads/2022/03/276161904_1001010787506169_8848478506000011014_n.jpg)
A jelenlegi helyzetre és a különleges alkalomra való tekintettel rendhagyó lehetőséggel készültünk azon vállalkozók számára, akik valamilyen okból nem tudnak személyesen részt venni a Szemléletváltó Hétvégén. Szeretnénk, ha a rendezvényen elhangzó értékes gondolatok minél több cégvezetőhöz eljutnának, ezért úgy döntöttünk, hogy a Szemléletváltó történetében először online részvételi lehetőséget biztosítunk a X. Szemléletváltó Hétvége mind a 6 előadásán.
A folyamatos fejlődést természetesen a jövőben is szeretnénk fenntartani. Mindenképpen a X. Jubileumi Szemléletváltó Hétvége tapasztalataira alapozva szeretnénk majd kijelölni a következő Hétvégék irányát, céljait.
Kérdésed van? Írd meg nekünk!
Töltsd ki az alábbi űrlapot, vagy írj emailt a hello [kukac] szemleletvalto.hu címre!