A vállalkozó evolúciója II. – Célok a cégből való kilépés után

A vállalkozó evolúciójáról szóló előző cikkemben azt az utat ismertettem, amely a cégből való kilépés felé vezet. Ezúttal a befektetővé válás folyamatát, majd az azutáni életet mutatom be annak minden lehetőségével és nehézségével.

V. Vezető korszak: „Dolgozz a saját cégedért!”

Ezzel a korszakkal még nem a teljes kilépés időszaka kezdődik meg, de már egyfajta célegyenes afelé. Az időnk nagyjából 20%-ában a cégben dolgozunk, és a működtetéssel kapcsolatos feladatokat látjuk el. A fennmaradó 80%-ban azonban már a cégen dolgozunk. Ebben az időszakban a legfőbb feladatunk, hogy innováljunk, újítsunk és értékteremtő ötletekkel járuljunk hozzá a cég működéséhez. Az innováció mellett kiemelt figyelmet kell fordítanunk a szervezésre is. Éves terv készítésével kézzelfogható célokat jelölhetünk ki.

Ezen a szinten kell a legtöbb figyelmet fordítanunk a kollégáinkra, és ekkor kell megtanulnunk azt is, hogy megbecsüljük és megfizessük a jó embereket, akik akár önállóan is képesek lehetnek vinni a céget a mi továbblépésünk után is.

Az előző korszakokhoz hasonlóan itt is fontos a cégünk és a cégünkben dolgozó emberek mellett magunkra is figyelmet fordítani.

Engedjük meg magunknak, hogy megünnepeljük a sikereket, engedjünk a nadrágszíjon, jutalmazzuk meg magunkat, ha megtehetjük, megérdemeljük. 

Emellett figyeljünk oda arra is, hogy ne csak magunknak, hanem másoknak is adjunk a Mindig Többet Adni elv alapján – főleg a kollégáinknak és a családjuknak. Ne spóroljunk időt és pénzt a csapatépítő programokon vagy a továbbképzéseken, mert ezek mindig megtérülő befektetések, amelyek végső soron a cégből való kilépéshez juttatnak közelebb bennünket. Ezek eszközei annak, hogy olyan emberek legyenek a cégben, akik a kiszállásunk után is képesek motiváltan és kellő szakértelemmel továbbvinni azt.

Ebben a szakaszban kell kiemelni és kiképezni azokat a középvezetőket, akikre akkor is számíthatunk, ha mi már az időnk 20%-ában sem a cégben dolgozunk. A szintről való továbblépéshez pedig elengedhetetlenül fontos, hogy megtaláljuk, kiképezzük a leendő igazgatót, hogy akkor is jó kezekben tudhassuk a cégünket, amikor mi már nem benne, hanem rajta dolgozunk.

VI. Befektető korszak: „A cégeid dolgozzanak neked!”

Ez a korszak tulajdonképpen a cégből való kilépés és a befektetővé válás időszaka. Itt már el kell fogadnunk azt, hogy hiába valósulnak meg a fő alapelveink,  egy-két mellék alapelv már nem minket tükröz. Ilyenkor már hagyni kell, hogy más is tevékenyen részt vállaljon az alakításában, hiszen akkor fogja tudni valaki jól vezetni, ha saját magát meg tudja valósítani benne. 

A Befektető korszak főként belső kihívásokkal van tele, és kezdetben türelmet igényel. Eleinte azt érezhetjük, hogy lefelé ívelnek a dolgaink, pedig erre a korszakra különösen igaz az, hogy az előre lefelé kezdődik.

Nem szabad hagynunk, hogy a kezdeti nehézségek eltántorítsanak minket attól, hogy megtegyük a nagy lépést, és, átadjuk a cégünket, cégeinket a vezetőknek, mi pedig

Arra fektessük a hangsúlyt a cégünk vezetése helyett, hogy hasonló befektető gondolkodású emberekkel építsünk ki kapcsolatokat.

Vegyük körbe magunkat olyan személyekkel, akikkel ha eszmét cserélünk, akkor olyan értékeket tudunk a cégünknek szerezni, amilyeneket akkor nem lenne lehetőségünk, ha még benne dolgoznánk. Egy vezető sokszor nem ér rá ilyesmire, mert a céggel foglalkozik, éppen ezért egy befektetőnek kell mindezt megtennie helyette.

Ebben a szakaszban már nem feladatunk egy egész cég szemmel tartása, csupán néhány kulcsterületre kell odafigyelnünk. Fontos, hogy képesek legyünk elengedni a cégünk, cégeink kezét, és hagyjuk hibázni őket, ha úgy alakul, hiszen így adjuk meg a lehetőséget a középvezetőinknek, igazgatóinknak a tanulásra.

Persze érdemes figyelmet fordítanunk rá, hogy a cég a kilépésünk után is megőrizze a víziónkat és az alapstratégiánkat, elégedett vevőkkel, partnerekkel, munkatársakkal rendelkezzen és megfelelő számokat produkáljon, de ennek megvalósítása nem a mi dolgunk, hanem a vezetőé.

A befektető feladata az is, hogy a saját boldogságát is megtalálja a cégben.

A befektetői lét nagy előnye, hogy akár már több cégünk is lehet. Az első vállalkozásban szerzett tapasztalatainknak hála, a másodikat már kívülről is el tudjuk indítani. Gondolkodhatunk társas, de akár két-három teljesen különálló vállalkozásban is. Én például inkább társas vállalkozásokra fókuszálok, mert mert nekem még befektetőként is túl megterhelő volna, ha közvetlenül kellene ennyi céget kezelnem, de van, aki 5-10 vállalkozást is könnyedén át tud látni.

Ismerd meg a munkatársak kiválasztásának folyamatát AZ ÁLLÁSHIRDETÉSTŐL A FELELŐSSÉG ÁTADÁSÁIG!

Kérd MOST a részletes tudásanyagot DÍJMENTESEN!

KÉREM AZ EBOOKOT >

Milyen témákat érint az ebook?

Milyen témákat érint az ebook?

  • Mi kell ahhoz, hogy igazán jó munkatársak akarjanak Veled dolgozni?
  • Hogyan tedd vonzó munkahellyé a cégedet?
  • Hogy néz ki egy hatékony álláshirdetés?
  • Milyen egy gyümölcsöző állásinterjú?
  • Hogyan éreztesd a munkatársaiddal, hogy megbecsülöd őket?
  • Miként add át a felelősséget a kulcskollégáidnak?

KÉREM AZ EBOOKOT >

Ismerd meg a munkatársak kiválasztásának folyamatát AZ ÁLLÁSHIRDETÉSTŐL A FELELŐSSÉG ÁTADÁSÁIG!

Kérd MOST a részletes tudásanyagot DÍJMENTESEN!

 

Milyen témákat érint az ebook?

  • Mi kell ahhoz, hogy igazán jó munkatársak akarjanak Veled dolgozni?
  • Hogyan tedd vonzó munkahellyé a cégedet?
  • Hogy néz ki egy hatékony álláshirdetés?
  • Milyen egy gyümölcsöző állásinterjú?
  • Hogyan éreztesd a munkatársaiddal, hogy megbecsülöd őket?
  • Miként add át a felelősséget a kulcskollégáidnak?

KÉREM AZ EBOOKOT >

Ez egy olyan lehetőség, amivel mindenképpen élni kell. Ilyenkor érdemes elgondolkodni, hogy mennyire fontos számunkra az iparágunk vagy éppen mi az, ami a lelkünkhöz közel áll. Előttünk a lehetőség, hogy az iparágunk kiemelt jelentőségű elemévé, platformjává, elosztójává váljunk, nekünk csupán meg kell ragadnunk azt.

Nem szabad azonban ezt a törekvést összekeverni olyan téves vállalkozásokkal, amelyek menedzseléséhez nem értünk, és hiába kedves hobbink, szerelemprojektünk, ha csupán a pénzt és az energiát rabolja el tőlünk.

VII. Önismeret korszak: „Dolgozz magadon!”

Ebbe a korszakba lépve könnyedén találhatjuk magunkat abban a helyzetben, hogy nem tudjuk, mit kezdjük a hirtelen felszabadult időnkkel és energiáinkkal, pedig ez a szabadság óriási lehetőségeket rejt magában. Érdemes odafigyelnünk, hogy ne folyjon ki ez az idő a kezeink közül, hanem találjunk olyan új hobbikat, melyekkel értéket teremtünk saját magunk és akár a környezetünk számára is.

Emellett természetesen az önfejlesztésről sem szabad megfeledkeznünk.

Ebben a korszakban végre van időnk arra, hogy szembenézzünk saját magunkkal és elgondolkodjunk azon, hogy mi is a feladatunk az életben, mit tehetünk meg azért, hogy ezt beteljesítsük. Nyilvánvalóan, ha valaki idáig el tudott jutni, akkor bizonyára jelentős önismereti mérföldköveken van már túl, de mindig van hova fejlődni. Ezen a szinten is számtalan képzés, tréning, mastermind csoportok várnak ránk, melyekre nyugodt szívvel jelentkezhetünk, hiszen ekkor már sem az idő, sem az anyagiak miatt nem kell aggódnunk.

Végre olyan életet élhetünk, amilyet mindig is álmodtunk magunknak. Én mindenkinek azt javaslom, hogy ne szégyelljenek bőségben, színesen, felszabadultan élni, ha megtehetik, hiszen megdolgoztak érte és kiérdemelték.

VIII-IX. Segítő korszak, Hagyaték korszak

Azokra, akik idáig eljutottak két további szint várhat még. A másokért való dolgozásra fókuszáló Segítő korszakban azt kell megtalálnunk, hogy hogyan tudunk segíteni az embereknek.

Meg kell tanítanunk őket halászni, ahelyett, hogy halat adnánk nekik.

Az emberek mellett az iparágunk megsegítésére is fókuszálhatunk. Aki erre a szintre eljutott, abban már ott van a potenciál, hogy az iparága nagykövetévé, lobbistájává, felvirágoztatójává vagy éppen megmentőjévé váljon.

A tudást, melyet az ide vezető úton megszerzünk nem szabad megtartanunk magunknak. A Hagyaték korszakban, mely alatt a gondolkodásmódunkon dolgozunk, már sokkal inkább az utókor számára igyekszünk maradandót alkotni. Én mindenki arra bíztatok, aki elér erre a szintre, hogy könyvek, videók, egyéb szellemi termékek segítségével ossza meg a megszerzett tudását, tanulságait, bölcsességét azokkal, akik még egy korábbi vállalkozói életszakaszban vannak.

Hiszek benne, hogy ezt az utat végigjárva a magyar vállalkozók számára is elérhető az etikus, magánéletben is tartalmas, színes, gazdag vállalkozói élet.

Van, hogy csupán egy apró lökés hiányzik ahhoz, hogy vállalkozóként a következő korszakba léphessünk. Meglökő nap eseményünkön inspiráló, családias hangulatban, gyakorlatias, interaktív képzés keretében kezdhesd meg saját magad és vállalkozásod következő szintre “lökését”!

Kérdésed van? Írd meg nekünk! 

Töltsd ki az alábbi űrlapot, vagy írj emailt a hello [kukac] szemleletvalto.hu címre!